Nem csak kedves vagy és nem csak erős

Az elmúlt években sokat írtam Éva és Lilith kapcsolatáról. Újra és újra visszatérő téma volt számomra, mintha valami mindig hívott volna ezen a belső úton. És most, napok óta ismét egy erős, mélyről jövő érzés tör fel bennem, hogy újra írjak róla. Nem hagy nyugodni – mert érzem, hogy még mélyebb rétegek nyílnak meg bennem, amiket most már másképp, tisztábban látok.

Talán azért, mert ez nem egy olyan téma, amit egyszer megértesz, és onnantól kész van. Hanem valami, ami újra és újra visszatér, más szinten, más tapasztalatokon keresztül. És minden alkalommal egy kicsit közelebb visz ahhoz, hogy valóban értsd, mi zajlik benned.

Amikor Éváról és Lilithről beszélek, nem két történelmi vagy mitológiai alakról beszélek, hanem két belső minőségről. Az egyik az a részed, aki kapcsolódni tud, gondoskodik, szeret és összetart. A másik az, aki szabad, ösztönös, határokat húz, és nem hajlandó feladni magát. Mindkettő benned él — és a kérdés nem az, hogy melyik vagy, hanem az, hogy megengeded-e mindkettőnek, hogy jelen legyen.

Sok nő úgy él, mintha választania kellene. Mintha vagy kedves lehetne, vagy erős. Vagy alkalmazkodik, vagy kilép. Vagy szerethető, vagy szabad. Mintha a kettő együtt nem létezhetne. És közben belül pontosan érzi, hogy ez nem igaz. Csak nem tudja, hogyan lehetne egyszerre mindkettő.

Van benned egy rész, aki tud szeretni. Aki gondoskodik, figyel, összetart, és képes háttérbe lépni azért, hogy a kapcsolat működjön. Ez az a rész, amit könnyű elfogadni, amit a világ ismer, amiért visszajelzést kapsz. És van benned egy másik is. Aki nemet mond, aki vágyik, aki dühös tud lenni, aki nem akar mindig érteni és nem akar mindig adni. Aki nem kér engedélyt arra, hogy az legyen, aki.

Ezt a két oldalt sokáig szétválasztották. Az egyiket elfogadhatónak nevezték, a másikat túl soknak. Így a gondoskodó, alkalmazkodó részedet megtanultad használni, a másikat pedig csendben elraktad. Nem azért, mert nincs benned, hanem mert azt tanultad, hogy ezért elutasítanak. És ebből születik meg az a belső feszültség, amit sokan nem tudnak megfogalmazni. Az egyik rész kapcsolódni akar, a másik közben folyamatosan visszatart, figyel, és egy idő után lázadni kezd.

Volt már olyan, hogy sokáig "rendben voltál", aztán egyszer csak túl sok lett minden? Nem egy konkrét helyzet miatt, hanem mert valami benned elfáradt. Ez nem gyengeség, és nem is hangulatingadozás. Ez az a rész, amit túl sokáig nem engedtél meg magadnak, és most végre hangot ad magának.

Sokan azt hiszik, hogy választani kell. Vagy maradsz az, akit könnyű szeretni, és közben lassan eltűnsz, vagy felvállalod az erődet, és kockáztatod, hogy elveszíted a kapcsolatot. Pedig a valódi erő nem az egyik oldalon van, hanem abban, hogy nem kell választanod. Hogy képes vagy egyszerre jelen lenni a gyengédségeddel és a határaiddal, a szereteteddel és az erőddel.

Amikor ez elkezd benned összeérni, valami csendesen megváltozik. Nem leszel jobb, hanem teljesebb. Tudsz szeretni anélkül, hogy elveszítenéd magad, tudsz nemet mondani anélkül, hogy bezárnál, és tudsz jelen lenni anélkül, hogy folyamatosan alkalmazkodnál. És igen, ez nem kényelmes. Mert lesznek, akik a "régi verziódat" szerették. Azt, aki mindig elérhető volt, aki mindig alkalmazkodott, aki nem kérdezett vissza.

Amikor elkezdesz változni, ez nem mindenkinek fog tetszeni. De ezzel együtt történik meg valami fontos. Elkezded kiszűrni azokat, akik csak a feledet tudták szeretni, és lassan megjelennek azok, akik az egészet is elbírják. Ez a folyamat nem gyors, és nem lineáris. Van, hogy visszacsúszol, van, hogy újra elnyomod magad, és van, hogy túl kemény leszel. De közben egyre tisztábban látod, hol vagy jelen, és hol tűnsz el.

És talán itt jön a legfontosabb kérdés. Te melyik részedet rejted el leggyakrabban? Azt, amelyik szeretne adni, vagy azt, amelyik végre magát választaná? Mert nem az a cél, hogy jobb legyél. Hanem az, hogy ne kelljen kettéválasztanod magad ahhoz, hogy szeressenek.

És amikor ez elkezd összeállni benned, a kapcsolataid is változni kezdenek. Nem azért, mert más embereket találsz, hanem mert már nem tudsz benne maradni olyan helyzetekben, ahol csak a feled fér el. És ez az a pont, ahol valami csendesen a helyére kerül. Nem tökéletesen, de igazabban.

🌿 "A belső út nem a menekülésről, hanem a hazatalálásról szól."

Szeretettel:
Nyéki Gabriella